Órákkal a halál után is visszahozható lesz az ember az életbe... "Az eddigi álláspont szerint, ha egy beteg szíve és a légzése is leállt, akkor halottnak lett nyilvánítva” "Most a halállal kapcsolatos kutatások során rájöttek, hogy az elmúlás nem egy pillanat alatt történik meg, hanem egy hosszú folyamat során, amely a szervezetben megy végbe" "Ez a procedúra hosszú órákig is eltarthat és most már képesek lehetünk megfordítani azt"
- Gyerekek, ki tud nekem mondani egy nagy folyót? - kérdezi a tanító néni. Pistike jelentkezik: - A Volga! - Jól van, Pistike! Ki tud másikat? - Az Amazonas! - kiáltja Ferike. - Ügyes vagy. Tud-e még egyet valaki? Móricka jelentkezik, aztán mikor felszólítják, kimegy a tanító nénihez és odasúgja a fülébe: - A Duna. - És ezt miért suttogva mondtad? - csodálkozik a tanító néni. - Azért mert apukám azt mondta, hogy arról, ami nálunk folyik, csak suttogva lehet beszélni.
Korán reggel egy autó beragad az országút közepén egy sáros gödörbe. Arra jön egy gazda a lovaskocsijával, és megszólítja a sofőrt: - Látom, elakadt. Várjon, majd én segítek. Kivontatja az autót, a vezető hálából ad neki egy ezrest. A gazda megköszöni, és elégedetten elteszi. - Tegnap este óta ez a huszadik autó, amit kihúztam – mondja. - Hogy-hogy? Maga még éjjel is erre jár? - Igen, akkor hordom a gödörbe a vizet.
A szinglik országa lettünk? A legnehezebb dolga a 25-40 éves korosztálynak van. Ők azok, akik már elvégezték az iskoláikat, de már nem járnak discoba, a baráti kör nagy része pedig még boldog házasságban él. Reggel munkába mennek, délután - jó esetben - edzőterembe vagy haza. Este hasonló problémákkal küzdő barátaikkal próbálnak úgy csinálni, mintha minden rendben lenne, vagy éppen keseregnek az igazságtalan sorson. Az elkeseredettséget mutatja, hogy dübörögnek az internetes randihelyek. Gazdasági hatása : 1. Ideális munkavállalók, hisz nem rohannak haza a családhoz. 2. Ideálisak a kereskedelemnek is, mert sokat költenek magukra.
"Érted, a korszerűsítési folyamat részeként elvesznek a legnézettebbek közül 8 csatornát!!! A szolgáltatók részéről nemzeti sport a fogyasztók hülyének történő nézése, de azért ennyire, ne már!" Ja és a jobb felső sarokba odabiggyesztik a az "együtt veled" szlogenjüket... Mit mondjak, van bőr a pofájukon." Magyarázat : Az van itt, hogy rájöttek az analóg jelet fillérekért házilag gyak. bárki szét tudja osztani a TV-i között, a digitálist viszont nem. Mit tesznek ezek a jópofák természetesen csak itt, csak most, és csak nekünk, ja meg "együtt, veled"?! Kikapják a legnézettebb csatornákat az analóg listából, így ha kivett csatornákat továbbra is nézni akarja az user azt csak digitális formában teheti ami másképpen nem megy. Csak úgy, ha minden készülékéhez vesz, vagy bérel egy újabb set-top-boxot. Ami feldühített az-az, hogy eljátsszák a kereskedelemben már jól bevált úgy emeljük az árat, hogy nem emeljük csak kevesebbet adunk történetet, és mindezt oly módon fossák az arcomba, mintha csakis értem történne ez az egész.
Leírás:
Azonnal elvihető, második tulajtól. 112e kilométer futással. Jó állapotban. Karcok itt-ott, ilyesmi. XIV. kerület, Zugló. Váltózár, plusz beszerelt riasztó, trükkös kapcsoló + ajándék magyar kártya csomag illetve igény esetén meleg kézfogás és sűrű hajbókolás, előzékeny ajtónyitás.
Sikeres üzlet esetén (és amennyiben erre igény jelentkezik) talpa környékén elnyesett pille palackban pancsolt fröccsöt kínálok fel.
Elképzelhető (de nem ígérem) hogy egy kitömött (taxidermált) rókát is tudok adni a járműhöz.
Ami esetleg érdekelhet: kihelyezhető úttorlasz, rohamlöveg, eredeti Enigma kódológép, bennfentes információk a Kennedy gyilkossággal kapcsolatban, UFO-titkok.
Ami nem érdekel: megunt szánkó, robogó, kolbásztöltő gép, bűvész készlet stb.
Szerkesztői megjegyzés az eladóhoz : ha esetleg eladásra kerül az autó a poszt miatt, akkor igényt tartunk a jutalékra 🙂
www.hasznaltauto.huautofordmondeoford_mondeo_1.8_ambiente-7265381
Az osztrák újságokban is már napok óta cikkeznek róluk.
Ez a "kedves" család 14 gyerek után havi 2790 euro családtámogatást kapott.
A 14 állítólagos gyerekből 4 volt az övék, amiből hármat a születési dokumentumok szerint 5 hónapon belül szült a nő...
Görögország a földrajzi adottságai és könnyen kijátszható anyakönyvezési előírásai miatt a gyerekkereskedők paradicsomának számít.
Előzmény a piros linken :
www.napiszar.hushowPostRejtett_eroforras_-_Gorog_verzio