Akciósgumi tavasz 790x120
2013.03.09. Kategória: Videók
2013-ban várható fejlesztések a MÁV-nál

Hogy ne legyen olyan unalmas az utazás 🙂

forgifs.com
2012.10.16. Kategória: Mondás, idézet
Emberi jogok 🙁 - Igaz történet

Az emberi jogokat csak a jogkövető emberekre kellene alkalmaznunk! Értékek megfordulása - egy anya levele egy másik anyának. Kedves asszonyom! Láttam élénk tiltakozását a tévékamerák előtt, fiának az A börtönből, a B börtönbe való átszállítása ellen! Hallottam, panaszkodott a távolság miatt, amely ezentúl a fiától elválasztja, és azokról a nehézségekről, amelyek a látogatásával járó utazásból adódnak!Láttam azt a teljes médiatámogatást is, amit újságírók és tudósítók biztosítottak, az Önnel hasonló cipőkben járó édesanyáknak, akiket emberi jogvédőszervezetek stb. védenek! Én magam is édesanya vagyok, így megértem tiltakozását és elégedetlenkedését!Csatlakozni szeretnék harcához, mert, mint látni fogja, engem is nagy távolság választ el a fiamtól.Dolgozok, de keveset keresek, nekem is nehézségeim vannak látogatásának finanszírozásával.Nagy áldozatok árán is, csak vasárnaponként tudom meglátogatni, mivel a hét minden napján, szombaton is dolgozok, s van egyéb családi kötelezettségem is a többi gyermekemmel. Amennyiben még nem jött volna rá, annak a fiúnak vagyok az édesanyja, akit az Ön fia gyilkolt meg a benzinkútnál, ahol éjszaka dolgozott, hogy fedezze tanulmányainak költségeit és támogassa családját. Jövő vasárnap fogom meglátogatni.Miközben Ön átöleli fiát és megcsókolja, én néhány virágot teszek szerény sírjára a városi temetőben. Majd elfelejtem biztos lehet benne, hogy az állam gondoskodik kevéske fizetésem egy részének visszatartásáról, hogy új matracot vegyen fiának, mivel a két előzőt felgyújtotta a börtönben, ahol büntetését tölti aljas cselekedetéért!

2012.01.06. Kategória: Mondás, idézet
A tökéletes nap egy férfi számára :

06.00 óra csörög 06.15 orális szex 06.30 egy hatalmas, kielégítő reggeli kakálás, közben az újság sportrovatát olvasgatni 07.00 reggeli: marhasült tojással, kávé, toast - mindezt egy meztelen házi alkalmazott készíti el. 07.30 megérkezik a limuzin 07.45 egy pár pohár whiskey az úton a reptér felé. 09.15 utazás a magánrepülőn. 09.30 limuzin sofőrrel a golf-klubhoz (útközben orális szex) 09.45 golfozni, nyerni 11.45 ebéd: gyorsétterem, 3 sör, egy üveg Dom Perignon 12.15 orális szex 12.30 golfozni 14.15 limuzin visszavisz a reptérre (néhány pohár whiskey) 14.30 irány Monte Carlo (magánrepülőn) 15.30 délutáni kirándulás pecázni, az összes kísérő hölgy meztelen 17.00 hazaút a repülőn, egész test-masszázs 18.45 kakálni, zuhanyozni, borotválkozni 19.00 híreket a tv-ben megnézni: Michael Jacksont meggyilkolták, a marijuana és a hardcore-pornó legalizálva 19.30 vacsora: előételnek homár, Dom Perignon, hatalmas, zaftos steak, melyet meztelen melleken szervírozott fagylalt követ 21.00 Konyak és egy szivar egy nagy képernyőjű tv előtt, sport-hírösszefoglalót megnézni 21.30 szex 3 nővel (mindhárom leszbikus hajlamokkal) 23.00 masszázs és fürdő a pezsgőkádban, hozzá egy finom pizza és egy megtisztító hatású világos sör 23.30 jó-éjszakát-orális-szex 23.45 egyedül ágyba feküdni 23.50 egy 12 másodpercen át tartó fing, amely 4 különböző tónusú hangon szólal meg, és a kutya végül elhagyni kényszerül a szobát Így legyen 🙂

2011.11.18. Kategória: Mondás, idézet
Eltitkolt népszámlálási kérdőív

1. Milyen a lakás jellege? [ ] Sátor - zöldséges láda, koszlott kutya, sörös üvegek, szociológus [ ] Vályog putri - korhadt deszkák, kitört üveg, műholdas TV [ ] Lakótelep régi - padlószőnyeg, nejlonfüggöny, szekrényfal, beázás [ ] Lakótelep felújított - IKEA bútor, boltív, fikusz, akvárium [ ] Családi ház - 1-5 szoba, mellékhelyiségek, kert [ ] Családi ház nagy - 6-15 szoba, fürdőszobák, szauna, úszómedence, konditerem, lift, teremgarázs, természetvédelmi terület [ ] Családi ház nagyon nagy - timpanon, ... beverem a pofád, ha még egyszer idejössz szaglászni 2. Háziállat van-e a lakásban? [ ] Van, de irtjuk [ ] Nem tudom, de nagyon viszket [ ] Megette a gyerek [ ] Macska, kutya [ ] Megette a gyereket [ ] Macskacápa [ ] Szafaripark 3. Jövedelme? [ ] Templom egere [ ] Minimálbér [ ] Órabér + prémium [ ] Sikerdíj [ ] Osztalék [ ] Közöd? 4. Családi állapota? [ ] Még nem, de alig várom [ ] Szerencsére [ ] Sajnos [ ] Már nem, alig vártam [ ] Teknőseim vannak 5. Hol tölti a szabadságát? [ ] Nincs munkahelyem [ ] Ha szabira megyek, kirúgnak [ ] A kiskertben [ ] Görögbe megyünk busszal [ ] Befizettem egy űrutazásra [ ] Teknősökkel a medencében 6. Vallása? [ ] Dömdödöm [ ] Isten, haza, család [ ] Hatalom, siker, pénz [ ] Mindig attól függ, hol osztanak levest [ ] Szabadelvű [ ] Feng-shui [ ] Fitness [ ] Zámbó Jimmy [ ] Fényevő 7. Szexuális preferenciája? [ ] Ellenkező neművel [ ] Azonos neművel [ ] Mindegy [ ] Melegvérűvel [ ] Szerves anyaggal [ ] Domina [ ] Fétis [ ] Teknősökkel 8. Gyermekei száma? [ ] Hál' Istennek, tegnap megjött [ ] 1-3 [ ] Annyit mozognak, sose tudom megszámolni [ ] Itt is, ott is [ ] Nem tudom, donor vagyok [ ] Teknőseim vannak 9. Fogyatékosság? [ ] Nem megfelelő mennyiségű végtag [ ] Nem megfelelő mennyiségű ész [ ] Egyedül nevelem [ ] Nőiesen telt vagyok [ ] Jóképű vagyok [ ] Előzetesben vagyok [ ] Nem tudom, most százalékoltak le, a haver intézte 10. Nemzetisége? [ ] Magyar [ ] Turbó magyar [ ] Piréz [ ] Szórvány [ ] Nekem, kérem, az egész családomat elvitték [ ] Diszkriminált

2011.11.05. Kategória: Mondás, idézet
A nőknek semmi sem elég ?

Három nő a férjektől és barátoktól mentes pár napos, szilveszteri szabadságra megy. Utazásuk alatt észrevesznek egy “Öt emelet” nevű motelt, aminek a cégtáblája alatt a “kizárólag hölgyek részére” feliratú táblát látják. Mivel nincsenek velük férfiak, elhatározzák, hogy ott töltik az estét. A recepción egy rendkívül vonzó férfi elmagyarázza a helyzetet: Ennek a motelnek öt emelete van, minden emeleten különböző szolgáltatást kaphatnak a szobában. A szolgáltatás jellege ki van írva a lépcsővel szemben, menjenek, és döntsék el, melyik emeleten kívánják az estét eltölteni. A három grácia elindul felfelé. Az első emeleten ez van kiírva: “az itteni férfiaké rövid és vékony” – ezen persze nevetnek, és elindulnak tovább. A második emeleti táblán ez áll: “az itteni férfiaké hosszú és vékony”- mivel nem pont erre vágynak, továbbmennek. A harmadik emeleten ez olvasható: “az itteni férfiaké rövid és vastag”. – Természetesen továbbmennek.A negyedik emeleten ez van kiírva: “az itteni férfiaké hosszú és vastag”. – Rendkívül izgatottak lesznek, de hát van még egy emelet, így elhatározzák, megnézik, mit hagynának ki. Az ötödik emeleti táblán ez áll: “Itt nincsenek férfiak. Ezt az emeletet csak azért építettük, hogy bebizonyítsuk: A nőknek egyszerűen semmi sem elég.”

2011.10.11. Kategória: Videók
Tudnak élni a fiúk !

2011.07.08. Kategória: Mozdonyszőkék
Egy jegyvizsgáló önfeljelentő levele

Tisztelet ombudsman úr/hölgy! Alulírott Kaller Benő, MÁV Start alkalmazott, jegyvizsgáló, múlt hét pénteken riadalmat, és félelmet keltettem cigány polgártársaimban, amit azóta mélységesen megbántam, és most töredelmes vallomást szeretnék tenni, mert rájöttem, mennyire náci, és kirekesztő voltam! Egyenruhát viseltem, feketére bokszolt cipőt, fehér inget, nyakkendőt, és mellényt! Igen, mellényt! Így már eleve félelmet keltettem paramilitáris ruhámmal cigány polgártársaimban, akik az első kocsi osztályon utaztak békésen rettegve, amikor én kinyitottam a fülke ajtót, és hangos ,,Jó estét kívánok! Menetjegyeket kérem kezelésre!" köszöntésemmel a nyilas terrort idéztem fel bennük, amitől úgy megijedtek, hogy egyszerre kezdtek el beszélni, mind a hatan. Közölték velem, hogy én milyen rendes ember vagyok, és ez látszik is rajtam, és az Isten áldja meg a családom. Bevallom, elfutotta a szemem a könny, úgy elérzékenyültem! Rég nem láttam ennyi aranyos embert egy helyen! Utána kirekesztő módon elkértem még egyszer a menetjegyüket! Nagyon szégyellem, mert ez igazi rasszista cselekedet volt tőlem! Ekkor közölték velem, hogy csak ide utaznak, 200 kilométerre, és amúgy is, nincs nekem máshol dolgom? Éppen nem volt, és tovább vegzáltam őket, igazi náci módjára személyi igazolványt kértem tőlük, hogy felírjam az adataikat, hogy utólag ki tudják fizetni a menetjegyük árát. Ma már tudom, hogy ezzel a cselekedetemmel mélységesen megbántottam érzékeny lelkivilágukat, és becsületükbe gázoltam, igazi fasiszta módjára. Amikor megemlítettem, hogy rendőrt hívok, ha nem adnak személyi igazolványt, akkor tudtam meg, hogy ők már voltak börtönben, és nem félnek ám, mert embert is öltek már. Erre elszégyelltem magam nagyon! Mennyit szenvedhettek ezek a szegény emberek a csúnya, kirekesztő társadalom miatt! Mégis görcsösen, kullancs módjára ragaszkodtam a Személyszállítási Üzletszabályzathoz, és közöltem velük, hogy kizárom őket az utazásból! Ó, nem is értem, hogy lehettem ilyen kirekesztő! Ők sem értették, és el is mondták a véleményüket! Megérdemeltem! Megismertem pár új szót, és átkot, melyeket hevesen gesztikulálva, jó hangosan zúdítottak rám. -,,Gitár nőjön a hasadba, és a rák pengesse! Vigasztaljon a koporsó, te! Hogy az ördög vinne el! Te! Te náci! A lovam dögöljön meg, ha láttam még ilyen csúnya embert! Egyen meg a fekete pusztulás! Szüljön a feleséged itt a peronon!" Satöbbi, satöbbi... Kaptam egy jó nagy adag köpetet is abba kirekesztő pofámba. Mondtak még pár szép kívánságot, majd leszálltak, felverve az állomás csendjét, így mindenki megtudhatta, milyen kirekesztő, náci, és rasszista is vagyok én. Mikor a vonat továbbment, érzékenyen integettünk egymásnak, és még sok jókívánságot kiabáltak utánam, középső ujjukat kecsesen kinyújtva felém. Ekkor nagyon megérintett valami! Mintha Kolompár Orbán hangját hallottam volna, amint azt suttogja elfúló hangon:- Mit tettél? Így akadályozod meg a roma integrációt! Majd Mohácsi Viktória tűnt fel lelki szemeim előtt, könnyes szemmel rám mutatva, és azt mondta:- Gettókat akarsz? Szegregációt? Félelmet keltesz! Te szélsőséges masírozó! Tudom én, hogy ott van a fekete csuklyád a kalauztáskádban! Azért raktad le csak őket, mert cigányok! Ó! Így soha nem lesz társadalmi béke! Hát így történt, kedves ombudsman úr/hölgy! Annyit tudok felhozni a mentségemre, hogy mint köztudomású, a magyarok 60%-a náci, de lehet, hogy keveset mondtam, így volt kitől tanulnom! Tisztelettel: Kaller Benő

2011.02.06. Kategória: Egyéb
VV 4 - Olivér megy párbajra !

Név : Simor Olivér Született : 1978, Budapest Szemszín: kék Hajszín: barna Testsúly: 94 kg Magasság: 183 cm Van-e tetoválás/piercing, ha igen, akkor mit ábrázol és hol található: tetoválás a végtagon, állatokat és régi dolgokat ábrázol Kedvenc étel(ek): rántott sajt hasábbal, gombaleves, tepsis krumpli Kedvenc ital(ok): sör, szóda Kedvenc zene: Thomas Newman Kedvenc film(ek): A remény rabjai, Az évszázad vihara, Szív hídjai Kedvenc filmbeli karakter(ek): Andre Unogue, Andy Dufrense Legőrültebb dolog, amit eddig tettem: Kanári-szigeteken szórólapokat adtam el német turistáknak 600 Euróért Legnagyobb szenvedélyem: filmezés, állatok, utazás (legfontosabb) Legutáltabb embertípus: az az egoista, akinek nincs humora Legnagyobb félelmem: tolószék Legidegesítőbb szokásom: hiszti Amire a legbüszkébb vagyok: a szerelmem Utazni akarok Enivel, és 67-es Chevy Impalát venni.

VV 4 - Olivér megy párbajra !