Akciósgumi tavasz 790x120
2016.11.05. Kategória: Egyéb
Postaláda - Egy megtörtént eset

Kedves Napiszar! Mindennap van szerencsém röhögni miattatok, de azt, hogy az élet ajándékoz meg egy igazi gyöngyszemmel, azt nem gondoltam volna. Remélem most viszonozni tudom az alábbi történet megosztásával azt a törődést amit Tőletek kapok mindennap. Tehát a Story: A családommal úgy döntöttünk, hogy kanapét vásárolunk. Ennek érdekében felkerestünk néhány bútoráruházat. A reklámmentesség miatt csak Xamöm-nek hívott áruház budapesti parkolójához érve, (itt ugye behajtáskor kapsz egy parkolójegyet, amin a rendszám is fel van tüntetve, és ha vásárolsz az áruházban nem kell fizetned a parkolásért) az a döbbenetes látvány tárult elém, hogy egy hölgytársam áll a jegyautomatánál, és akárhogyan is nyomkodja azt, nem ad neki jegyet. Már azon gondolkodtam, hogy kiszállok segíteni neki, de kb: 2 perc után öntudatra ébredt embertársam jegy nélkül ugyan de behajtott a parkolóba. Úgy 3-4 perc röhögés után már éppen beléptünk volna a nevezett áruházba, amikor-is megpillantottuk a főszereplő járművét a bejárat előtt leparkolva. Na itt elszakadt a cérna, és életünk eddigi legnagyobb kacagó orgiáját adtuk elő, miközben azon töprengtem, hogy az öntudatra ébredés mely szintjén járhat a szóban forgó hölgytársam. Szerencsére volt annyi lélekjelenlétem, hogy rögzítsem a parkolást, íme:

Postaláda - Egy megtörtént eset
2016.11.01. Kategória: Videók
Öreg korára elment az esze 🙂

Autóval ugratott be egy kólával megtöltött gödörbe

2016.10.20. Kategória: Videók
Ken Block végre meghajtotta az iker turbós verdát

A paripa egy 6,7 literes V8-as, 1400 lovas Ford Mustang Helyszín : A legendás Pikes Peak

2016.10.20. Kategória: Baleset
Melyik autó mehet először?

Pedig a tesztlapon tudtam...

Melyik autó mehet először?
2016.10.17. Kategória: Videók
Josh átvette a legújabb játékszerét...

Josh Cartu kanadai származású, Magyarországon élő üzletember, milliomos, autóversenyző, korábbi Ferrari-pilóta és luxusautógyűjtő. A Sandstorm Research számítástechnikai cég igazgatója. (Wikipédia) A játékszer pedig, 800 lóerős V12-es benzinmotor 120 kW-os elektromotorral kiegészítve, így a kombinált teljesítmény 963 lóerő. S mindez cirka 2 millió euróért.

2016.10.14. Kategória: Egyéb
Traffis rendőrautó

Sziasztok! Debrecenben találtam egy jó kis gyerekjátékot, hogy a fiatalok is hamar megtanulják: a gyorshajtás bűűűűn!

Traffis rendőrautó
2016.10.05. Kategória: Egyéb
Autóba épített, nézeteltérés rendező kézi készülék

Autóba épített, nézeteltérés rendező kézi készülék
2016.10.05. Kategória: Egyéb
Napod

Rosszak lesznek a közlekedés feltételei: főleg északon, északkeleten vizes útszakaszokra, és többfelé erős oldalszélre számíthatnak az autósok...

Képtalálat a következőre: „Tacoma Bridge Collapse gif”
2016.10.05. Kategória: Egyéb
Parasztparkoló, Siófok - Spar

"Ennél nagyobb böszmeség ritkán van. Nyilván arra való a bejárat, hogy oda álljon autóval."

Parasztparkoló, Siófok - Spar
2016.09.29. Kategória: Viccek
Brooklynban járunk...

Családi veszekedés közben egy óvatlan pillanatban a feleség kést ragad, és levágja néger férje bránerét, majd kidobja a 4. emeletről. Pont egy arra haladó autó szélvédőjére esik... - Apu! Mi volt ez? - kérdezi az autóban ülő kisfiú. - Ez... egy... izé... egy cserebogár... - És láttad mekkora f@sza volt?!

2016.09.27. Kategória: Videók
Itt a baj, már nem kicsi 🙂

Human autóriasztó

2016.09.18. Kategória: Videók
Drift, a kilinccsel előre autózás művészete

Trackwood Drift Fesztivál, Máriapócs 1:30-tól megy az igazi móka