Akciósgumi tavasz 790x120
2013.03.16. Kategória: Mondás, idézet
Tudományos publikációk nyelvezete

Az alábbi szótár segít az ilyen cikkek értelmezésében: „Mint az régóta köztudott...” = Lusta voltam megkeresni az eredeti forrást. „A kérdésre mindeddig nem sikerült határozott választ adni” = Totál sikertelen volt a kísérlet, de egy cikket hátha el lehet sütni belőle. „Az eredményekből hármat vizsgáltunk meg alaposabban” = A többi néhány száz nem igazolta az elméletet. „Tapasztalatom szerint” = Egyszer már előfordult. „Néhány esetben” = Kétszer is. „Számtalan esetben” = Háromszor. „Az általam bizonyított eset” = Remélem, hogy bejön. „Általánosan bizonyított tény” = Mások is remélik, hogy bejön. „Egy bizonyos határértéken belül” = Semmi köze a valósághoz. „Az észlelések statisztikai előfordulásának mediánja azt mutatja” = A hasamra ütöttem. „Az már most is látszik, hogy a jelenség mélyebb vizsgálata szükséges a teljes bizonyításhoz” = Fogalmam sincs róla, mi a franc történt. „Kutatócsoportunk további vizsgálatokat fog végezni” = Ők se értenek belőle francot se. „Köszönöm Kovács Józsefnek a közreműködést, Kis Annának pedig a konzultációkat” = Józsi megcsinálta a munkát, Anna pedig elmagyarázta, hogy mi is történt. „Munkámmal remélhetőleg megnyitottam az utat a terület további kutatása előtt” = Tegnap felmondtam.

2013.03.13. Kategória: Kép
A barátokra mindig számíthatsz...

A barátokra mindig számíthatsz...
2013.03.13. Kategória: Állat
Nyerőszám-nyávogó macskám bérbeadó...

Nyerőszám-nyávogó macskám bérbeadó...
2013.03.12. Kategória: Mondás, idézet
Szép eredmények ! 1989-2009

20 év számokban Ez a "fejlődés" megdöbbentő! 20 év számokban, avagy a magyar kapitalizmus diszkrét bája. Magyarország népessége : 1989-ben: 10 millió 374 ezer fő 2009-ben: 10 millió 016 ezer fő Magyarország külső adóssága (bruttó) : 1989-ben: 21 milliárd USD 2009-ben: 225 milliárd USD Nyilvántartott munkanélküliek száma 1989-ben: mintegy 30 ezer fő 2009-ben: mintegy 470 ezer fő Létminimum alatt élők száma: 1989-ben: mintegy 900 ezer fő 2009-ben: mintegy 3 millió 300 ezer fő Hajléktalanok száma (becsült adat): 1989-ben: 5-10 ezer fő 2009-ben: 50-70 ezer fő Újépítésű lakások száma : 1989-ben: 51 ezer 500 db 2009-ben: 28 ezer 400 db Házasságkötések száma : 1989-ben: mintegy 70 ezer 2009-ben: mintegy 42 ezer Válások száma : 1980-as évek: 1000 házasságkötésre 350 válás 2000-es évek: 1000 házasságkötésre 590 válás Élve születések száma : 1989-ben: mintegy 127 ezer 2009-ben: mintegy 96 ezer Házasságon kívül született gyermekek száma : 1980-as évek: minden nyolcadik gyermek született házasságon kívül 2000-es évek: minden harmadik gyermek született házasságon kívül Összes bűncselekmények száma: 1989-ben: mintegy 225 ezer bűneset 2009-ben: mintegy 410 ezer bűneset Befejezésül: Míg 1978-ban egy egyedül élő az átlagos keresetéből a lakása rezsijére 20%-ot költött, addig ma, ez 80%!

2013.03.10. Kategória: Mondás, idézet
Ezt a levelet most kaptuk :P

"Lepje meg feleségét nőnapra egy szerszámkészlettel! U.i.: rózsaszínű kivitel"

Ezt a levelet most kaptuk :P
2013.02.23. Kategória: Videók
Laza vagy - Ő így reagált az orosz meteorra . ..

"Az orosz dashcam-divat : Az országban gyakorlatilag minden autóban a műszerfalba épített olcsó digitális kamera működik, ami folyamatosan az utat veszi az autó előtt. Oroszországban a jogszabályok és a korrupt rendőrség kombinációja a közlekedési balesetek, vagy szabálytalanságok esetén az egyszeri sofőr számára olyan környezetet ad, ahol olyan szinte esélytelen az igazának bizonyítása - hacsak nincs videófelvétele arról, mi is történt valójában. Ilyen kamerák tucatjai kapták el a város felett elhúzó, majd felrobbanó meteort is."

forgifs.com
2013.02.16. Kategória: Egyéb
Leszámolás . . .

Leszámolás . . .
2013.02.07. Kategória: Egyéb
A KGB már Londonban van !?

"Sziasztok ! Talán megér egy misét a csatolt kép. Londonban készült a frissen költözött orosz szomszédok előtt... Ugye a rendszám magáért beszél, mondanom sem kell, hogy ragyogó a szomszédi viszony. . ."

A KGB már Londonban van !?
2013.02.05. Kategória: Reklám
Perfekt Computer - számítástechnikai webáruház

make an animated gif
make an animated gif
2013.01.31. Kategória: Egyéb
Férfiak számára tökéletes jegygyűrű . . .

. . .női : szeretlek férfi: tudom . . .

Férfiak számára tökéletes jegygyűrű . . .
2013.01.31. Kategória: Viccek
Megoldodott !?

Hasmenéses beteg az orvosnál: - Doktor úr, csikar a hasam, hasmenésem van, a legváratlanabb pillanatban tör rám a nagydolog, és olyankor általában előfordul egy kisebb-nagyobb baleset. - A doki felírja neki a gyógyszert, de mivel közben beszélget nővérkével, tévedésből nyugtatót ír fel. Két hét múlva visszamegy ellenőrzésre a páciens: - Na, még mindig becsúszik egy-két baleset? A beteg földöntúli mosollyal: - Igen doki, de kit érdekel? 🙂

2013.01.25. Kategória: Egyéb
Beküldött - keresd a hibát

Megjöttek a telefonszámlák...

Beküldött - keresd a hibát