Akciósgumi tavasz 790x120
2013.07.19. Kategória: Mondás, idézet
Életrajz

Egy nagyvállalatnak voltam az igazgatója. A reggeli kávémat egy szexi titkárnő készítette, munkába Tatra 613-as kocsival jártam. Egyszer utánam jöttek, hogy adományozhatna a cégem 10.000 forintot az egyik Központi Bizottsági tag temetésére. Azt mondtam, hogy ennyi pénzért eltemetem az egész Központi Bizottságot! Ettől kezdve egy kis vállalatnak lettem az igazgatója... Napi kávémat egy idősebb titkárnő készítette, munkába egy kissé rozoga Tatra 603-assal jártam. Egyszer szememre vetették, hogy nem voltam az utolsó pártgyűlésen. Mondtam nekik, hogy ha azt tudtam volna, hogy ez az utolsó - biztosan elmentem volna rá, még transzparenst is vittem volna! Ekkortól kezdve mesterként dolgoztam. Munkába saját autómon jártam, magam főztem meg a kávémat. A falon ott lógott Kádár és Lollo Brigida képe. Egyszer azt mondták nekem, hogy miért nem tüntetem el a falról azt a kurvát. Leakasztottam hát Kádár képét. Ez időtől árokásó munkásként dolgoztam. Munkába kerékpáron mentem, kávét termoszban hordtam magammal. Egyszer, amint éppen árkot ástam, jöttek utánam, hogy rejtsem el a kerékpáromat, mert errefelé jön a szovjet küldöttség. Mondtam, hogy ne aggódjanak, mert a kerékpár le van lakatolva és tolvajlás ellen is biztosítva van... Ettől kezdve munkanélküli lettem... Ámde, az élet sok mindenre megtanított... hosszú évekig munkanélküli voltam, mígnem jött a rendszerváltás... Rehabilitáltattam magam. Innentől kezdve politizálok. Kávémat szexi titkárnő készíti, munkába személyi sofőröm visz Audi A6-al. Befogom a szám és ha kell - szavazásra emelem a kezem. Életszínvonalam emelkedik. u.i.: A fiatalkori kilengéseimre csak mint szépre emlékezem...

2013.07.18. Kategória: Viccek
Agresszív kismalac

Megy az agresszív kismalac az erdőben, egyszer csak megjelenik előtte a jó tündér, és azt mondja neki, hogy teljesíti 3 kívánságát: - Rendben, legyek mocskosul gazdag! - Nagyon gazdag vagy, a bankszámládon máris milliárdok vannak. Mi a másik két kívánságod? - Ennyi nekem elég, köszi. - De kismalac, ragaszkodom hozzá, hogy kívánj még kettőt! - Nos, Rendben. Az első az, hogy legyen szaros a seggem! A jó tündér elcsodálkozik, de szó nélkül teljesíti, majd megkérdezi: - Na, és mi a harmadik kívánságod? - Nyald ki!

2013.07.16. Kategória: Mondás, idézet
Csak őszintén :P

Amíg az ember az igazira vár, szép napokat tölthet el az arra esélyesekkel is...

Csak őszintén :P
2013.07.15. Kategória: Egyéb
Utcai apróhirdetés

Bringáznál?

Utcai apróhirdetés
2013.07.14. Kategória: Egyéb
Artuditu - gazdaságos verzió

Artuditu - gazdaságos verzió
2013.07.13. Kategória: Baleset
Brutális gázrobbanás!

2013.07.11. Kategória: Mondás, idézet
A lányok elfelejtették a nagy igazságot!

Ha homokba dugod a fejed, a hátsód annál sebezhetőbbé válik :P

A lányok elfelejtették a nagy igazságot!
2013.07.10. Kategória: Állat
Az gazdám utálja a kerti munkát . . .

Ezért néha besegítek neki!

Az gazdám utálja a kerti munkát . . .
2013.07.07. Kategória: Videók
Gazdagéknál már így megy a parkolás

forgifs.com
2013.07.03. Kategória: Viccek
Vélemény

Egy ügyvédi iroda két tulajdonosa kiszemeli magának a csinos titkárnőt. Egyikük be is cserkészi, és másnap meséli társának: - Barátom, kicsit csalódtam. A feleségem sokkal jobb. Erre a másik is ráhajt a titkárnőre, másnap neki is sikerül. Kérdezi a társa: - Na, milyen volt? - Hát, öregem, igazad volt. A feleséged tényleg jobb.

2013.06.26. Kategória: Hölgyeknek
A női magazinok tartalma

A női magazinok tartalma
2013.06.26. Kategória: Viccek
Eközben a kolostorban . . .

Egy kolostorban élt egy pap, akinek minden este egy apáca segített a kádban fürdeni. Egyik reggel ez a nővér találkozott a zárdafőnök anyával, és így szólt hozzá: - Tisztelendő anyám, üdvözültem! - Hogyan történt ez a nagy esemény, kedves nővér? - Tegnap este, miközben József atyának segítettem a fürdésnél, megfogta a kezemet és a lába közé tette, és azt mondta, hogy amit fogok, az a mennyország kulcsa, és ki kellene próbálni az én záramban, hogy lássuk, megnyílnak-e a paradicsom kapui és üdvözülök-e. - A vén gazember! - mondta a tisztelendő anya. - És mi történt még? - Az atya azt mondta, eleinte kicsit fájni fog, mert a mennybe vezető út nehéz és fájdalmas, de a végén nagy gyönyörben lesz részem. Hát, kipróbáltuk a zárat, és így is volt. - A vén kurafi! - kiáltott fel a tisztelendő anya. - Engem meg azzal hitegetett, hogy az Gábor arkangyal trombitája és 10 éve fújatja velem!