Lehet, hogy hétfőn veszek egyet 🙂

...de olyan hülye vagy, hogy az első percben kivezetnek

A sakkban a gyalog akkor válhat királynővé, ha végigmegy a táblán. A tükröződés azt sugallja, hogy ő már most királynőnek gondolja magát, a teljesítmény és a valós képességek nélkül. ( Attól az apróságtól most tekintsük el, hogy a képen király van a királynő helyett ) Összességében a kép a túlzott önértékelést, a valóságtól elrugaszkodott nagyképűséget szimbolizálja. U.i.: Rossz a felirat a képen. Ez nem járvány, hanem jellemhiba.

Az utcáról szemlélve semmi különös sem tűnik fel a Keresztény Tudományos Szövetség idén átadott épületén. Aki viszont felülről, mondjuk a Google szatelitjén át tekint az Illinois államban fekvő épületre, valószínűleg egy kókadt péniszt fog látni. Külön pikantériát ad a dolognak egyrészt, hogy a templom egy Dixon nevű városban (angolul tudók előnyben), másrészt pedig, hogy gyülekezet egyik szlogenje: Rising Up, vagyis felemelkedés.

Vissza kettő, padlógáz fogd be az orrod 🙂

Egy nyers, realisztikus dal, amely a belső feszültségeket, a valóság súlyát és a kimondatlan gondolatokat hozza felszínre. A dal egyszerre személyes és társadalomkritikus, kemény alapokra építve. Öt óra. A telefon vádat emel, Sötét van kint, a tested hullamerev. Igyekezz, mert lekésed a buszt, A földön hagyod az átizzadt takaród. A megállóban látszik a lehelet, Körülötted kiégett emberek. Nem köszönnek, nem beszélnek, A szürke átlagba elvegyülnek. Fél hat múlt, a kártya kattan, A klóros padló az orrod marja. Kígyózó sor a kávégépnél, Ha lenne pénzed, talán másképp élnél. Csak a nyelv hossza számít, nem az ügyesség, Ami marad benned, az nem több mint üresség. Plasztik zsoltárok a csarnok ködében, Ott állsz a sor mellett, a világ dühében. Sok lógós helyett te húzod a melót, Ők a cigiszünetet lesik – helló! Duplán tolod, hogy meglegyen a norma, Sok a hazug, ez már tényleg durva. (Kihagytam volna valamit?) Ott vannak még a kunyerálók, A sumákok, hazug álbarátok. A jellemtelen főnök figyel, Az ördög mondd, miért nem visz el? Csak a nyelv hossza számít, nem az ügyesség, Ami marad benned, az nem több mint üresség. Plasztik zsoltárok a csarnok ködében, Ott állsz a sor mellett, a világ dühében. A busz ablakának döntöd a fejed, Nézed az utat, de nem látod a helyed. Hazaérsz, és ruhástul zuhansz az ágyba, Beleveszel a néma, üres magányba. Szúr a mellkasod, lüktet a térded, érzed, hogy baj van, De nem mész orvoshoz, nem hagyod a gyárat bajban. Mert holnap túlóra, hajt a kényszer, Ma sem ettél, elnyel az éhség és az éjjel. Inkább csak alszol, bámulod a falat, Amíg a vekker újra el nem rabolja az álmodat. (Álmodat) (Minden álmodat)

Az lesz a menü aminek megterítettél!

Hazaérni, na az már kihívás!