A probléma abból adódott, hogy az egyik autónak elfolyt a hűtővize... 14 verda sérült meg! Ezen a pályán amúgy nem olcsó mulatság körözgetni. Természetesen van egy kötelező alapdíj, de ezen felül nem keveset kell még "kicsengetni", ha balesetet okozol. Pl.: Daruskocsi alapdíj: 150 euró (46 ezer forint) Baleset miatti pályazár: 1350 euró (kb. 417 ezer forint) / óra Autómentő: 600 euró (kb. 185 ezer forint).
Egy fiatal nő a kocsijával két autó közé szeretne beparkolni. Nehezen megy neki a művelet, előbb a hátul álló kocsinak koccan, majd az előtte álló autónak ütközik. Egy rendőr mosolyogva nézi, majd így szól: - Hölgyem, ön most parkolni szeretne, vagy biliárdozik?
Minden számítógépes programhoz értek, és ami esetleg nincs, azt meg hozok. Nem kérek céges autót, sőt a saját kocsimat is felmatricázom, ha kérik. Az első gyermekem 50 után szeretném vállalni, szingli vagyok és utoljára ötéves koromban voltam beteg. Ha végeztem, haza is mehetek a nap végén? Erre nem is számítottam!
Feljelentettek egy magyar sofőrt Ausztriában, és azonnal kivonták a forgalomból a kocsiját.
Több hiányosság mellett az autó átrozsdásodott padlólemezét betonnal pótolta ki a tulajdonos.
A rendőrök gyanúja szerint a különleges javítási műveletet a magyar sofőr – foglalkozását tekintve kőműves – maga végezhette el.
www.heute.atnewsoesterreichnoechronikDurchgerostetes-Auto-mit-Beton-repariert-Lenker-39-angezeigt;art88128,1404264
Üdv! Ma munkába menet egy telibe kulázott kocsit láttam... Rossz helyre parkolt, a felette lévő fán vagy 30 varjú éjszakázott!
Korán reggel egy autó beragad az országúton egy sáros gödörbe. Arra jön egy gazda a lovaskocsijával, és megszólítja a sofőrt: - Látom, elakadt. Várjon, majd én segítek. Kivontatja az autót, a vezető hálából ad neki egy ezrest. A gazda megköszöni, és elégedetten elteszi. - Amúgy tegnap este óta ez a 10. autó, amit kihúztam - mondja az öreg. - Hogy-hogy? Maga még éjjel is erre jár? - Igen, akkor hordom a gödörbe a vizet.