2026.04.09. Kategória: YouTube Shorts
A nap amikor Mike Tyson meglátogatta Muhammad Alit ( 1942-2016)

Eredeti neve eredeti nevén Cassius Marcellus Clay. Gyermekkora sanyarú körülmények között telt. Ír, angol, olasz, madagaszkári és skót felmenői is voltak. Címfestő apja és háztartási alkalmazott anyja nehezen boldogult az akkor még fajgyűlölő amerikai Délen. Négy fiú- és egy lánytestvére volt. 12 éves volt, amikor ellopták a biciklijét, és egy rendőr tanácsára, aki mutatott neki pár alapmozdulatot, hogy meg tudja védeni magát, a kis Cassius lement a bokszterembe, ahol rögtön beleszeretett az ökölvívásba, ami annyira magával ragadta, hogy tizenhat évesen otthagyta az iskolát. Tehetsége azonnal megnyilvánult, sorra nyerte az amatőr mérkőzéseket – 105 amatőr mérkőzéséből mindössze ötöt veszített el és hatszor nyerte el a Kentucky Aranykesztyűt. 1967. április 28-án katonai behívót kapott, a vietnámi háborúban kellett volna harcolnia. Ali azonban megtagadta a katonai szolgálatot vallási okokra hivatkozva, miszerint Isten tiltja a muszlimoknak a háborúskodást, amiért ötéves börtönbüntetésre és 10.000 dolláros pénzbüntetésre ítélték. Profi mérleg: 61 mérkőzés, 56 győzelem (ebből 37 K.O.) és 5 vereség. Évtizedeken át Parkinson-kórban szenvedett. 2016. június 2-án légzőszervi panaszokkal kórházba vitték, ahol június 3-án elhunyt.

2026.04.09. Kategória: YouTube Shorts
A púpos meg a sánta esete

Hofi viccet mesél...

2026.04.03. Kategória: Stand-up
Hofi Géza sztorija egy hosszú combú nagymellű csajról

2026.04.06. Kategória: Érdekes
Ez ám az igazi jófogás

Ez ám az igazi jófogás
2026.03.29. Kategória: Videók
Best Fails - Heti merítés

2026.03.25. Kategória: YouTube Shorts
Hofi viccet mesél 🙂

Ha egy napot kihagy, akkor one csöcs!

2026.03.21. Kategória: Videók
Best Fails - Válogatás nagyvideó

2026.03.18. Kategória: Mondás, idézet
Volt egy kis időm profilokat nézegetni

Csak szólok, hogy hármótoknak ugyan az a szeretője!

Volt egy kis időm profilokat nézegetni
2026.03.07. Kategória: YouTube Shorts
Hofi Géza viccet mesél

2026.03.04. Kategória: Kép
Napi jófogás

#kokain #drog

Napi jófogás
2026.03.02. Kategória: YouTube Shorts
Pofád lapos Pista, szabadnapos vagyok!

2026.02.21. Kategória: Videók
Best Fails - Heti merítés