Kapd csak be nyugodtan 🙂

Ha már unja a megszokott ízeket!

Valószínűleg szilikonból...

Ez még tavaly télen történt...

A nasizási kényszer nem egy gyengeség, hanem egy evolúciós vágy. Az ősembernek a cukorban gazdag táplálkozás is segített abban, hogy az agya növekedésnek induljon és a tápláléklánc tetejére érjen. Ez az evolúciós impulzus magyarázza azt is, hogy miért részesítjük előnyben a kalóriában (főleg cukorban) gazdag ételeket a kalóriában szegény, de tápanyagokban gazdag ételekhez képest. A kívánósság az agynak a jutalomközpontjában kezdődik, nem az éhségért felelős területen. Az agyban megjelenik az igény, amit ha kielégítesz, akkor jön a dopamin hormontermelés, vagyis a boldogság. Nem csak az evéssel van így, hanem a szex-szel is.

A középkori Kínában már az 1300-as években is ugrottak komédiások fákról, tornyokról bambuszrudakra erősített kupolával. Modern bázisugrásról 1966 óta beszélünk, akkor kezdett az első ugrónak tartott Carl Boenish fix pontokról ugrani az Egyesült Államokban. Az első kamerával rögzített ugrást 1978-ban mutatta be a Yosemite Nemzeti Park 915 méter magas, El Capitán nevezetű faláról. A B.A.S.E. jump elnevezés - amit a magyar báziusgrásként vett át - szintén Boenish nevéhez fűződik. A rövidítés egy-egy fix objektumot jelöl: B (building) A (antennas) S (span) E (earth). A bázisugrás és a klasszikus ejtőernyőzés közötti alapvető különbség a rögzített pozícióból történő ugrás és a speciális kialakítású, a sima ejtőernyőhöz képest más hajtogatási és nyílási tulajdonságokkal rendelkező ernyő. A rögzített helyről történő ugrásnál az ugrási tényezők megváltoznak, az ugró sokkal rövidebb időt tölt a levegőben, az élmény pedig erősebb. Az ugrás nehézsége a helyszíntől és a földet érési területtől függ. Mivel a zuhanásra és a landolásra is kevesebb az idő, ezért lényegesen nehezebb és veszélyesebb, mint egy ejtőernyős ugrás.