Sziasztok! Igazából nem nagy történet, de... Kedden barátnőmet hoztam el munkahelyről, majd gyors bevásárlás és irány haza. Én vezetek, barátném meg nyakig benne a telefonba. Egyszer csak felkiált "tejóisten" de olyan hangosan hogy ijedtemben kicsit bele is léptem a fékbe. Mi történt, kérdezem, Irán megtámadta usát, atom támadás, terror cselekmény, UFOt láttak ? Megszűnik a Facebook? Vajon mit olvashatott a telefonon gondolkodom... Hát... Elfelejtette a műkőrmöst, és már fél 4, háromra volt időpontja... Nem mondom hogy baleset helyzet lett belőle, annyira azért nem vagyok ijedős. De még 1 óra múlva is ezen röhögtem. Igazából kb 2 hónapja vagyunk "komolyan" együtt, úgy tűnik nem fogok unatkozni... Üdv. "A"

mert a tükör be van párásodva...

Barátaim, én egy ideje úgy vagyok a hányással, mint Ady a versírással... Egyre könnyebben megy és egyre mélyebbről jön!

Nemrég a barátnőmmel elsétáltunk egy olasz étterem mellett. Beleszippantott a levegőbe és így szólt: - Hmmm! Érzed ezt a finom illatot? Gondoltam, hadd lássa, milyen úriember vagyok, ezért másnap is arra vittem sétálni.

Vajon mennyire lesz tartós a remekmű?

Egyre ritkábban látok ölelkező párokat, egymást a padon felfaló fiatalokat. Mi nem ilyenek voltunk, mi pusztultunk egymásért! Nyomkodjátok a telefont, étterembe, randin is, nem néztek egymás szemébe, nem tudjátok, hogy a másik mit szeret, mit akar, nem ismeritek és nem is akarjátok megismerni egymást. Szelfi és chat kapcsolatokban éltek, nem akarjátok megélni a valós boldogságot. Rohantok, vásároltok, rohantok, autóval, gyalog, egymás mellett. Nem néztek fel, nem mosolyogtok. Aszexuálisok vagytok, prűdök és tabusítottak, virtuálisak, eltömegesedettek, közhelyesek, lélektelenek. A társkeresőkön profi fotókon pózoltok, luxusautó a háttér, tanult a mosoly, tömeg a séró, tucat a smink. Képmutatóak vagytok, nem akartok megnyílni, eljátsszátok az elérhetetlent, közben hibákat-hibára halmoztok. Nem tudtok magatokról mesélni, nincs véleményetek semmiről sem, nem érdekel benneteket semmi, csak a poszt, a szelfi és egy zárt világ, ami kizárja a valóságot, a kacagást, a mély lélegzetvételt, az érintést, a remegést, az izgalmat, a bizsergést. Önmagatok felé gravitál minden, magatoknak éltek, tanultok, dolgoztok, vásároltok, tetszelegtek. A szerelmed kellékes a színházadban, a barátok, ismerősök kacatok. Lányok ti fiút játszotok, fiúk ti sosem nőtök fel. A személyiségeteket felzabálta a posztmodern tér. Ti már nem tudjátok milyen más csókjától kocsonyaként remegni, nem tudjátok milyen egy hideg buszon összebújva iskolába menni, nem tudjátok mekkora boldogság az első randi, az első együttlét, az őszinte ráfeszülés, a gyertyagyújtás, a félelem és halálos szerelem. Színészek vagytok, fakó színészek, fásultak, besavanyodottak. Nincs életetek, csak a business, a money és a virtuális tér. Cinizmus, intrika, egománia.. Nem tudjátok értékelni a világ legcsodálatosabb teremtményét: Egy nő buja, érzéki, lágy testét. Nem tudjátok értékelni egy szerelmes férfi ölelését, szenvedélyét, hódolatát. Amit tudtok: mikor jön ki a legújabb okosteló, hol lehet online rendelni, milyen sminkben kell szelfizni, mennyire vagi a műkörmöt a bőrkormányon fotózni, milyen színű legyen a szakáll, trottyos a gatya.. Mi a baj srácok? Mi van veletek lányok? Miért nem törődtök egymással? Miért unalmasabb a másik? Miért nem ismeritek meg egymást, miért nem ölelitek meg egymást? Miért szeretkeztek olyan ritkán? Miért untatok bele, hogy vagytok? Egyszer éltek.. Mi történt veletek fiatalok?