Eredeti neve eredeti nevén Cassius Marcellus Clay. Gyermekkora sanyarú körülmények között telt. Ír, angol, olasz, madagaszkári és skót felmenői is voltak. Címfestő apja és háztartási alkalmazott anyja nehezen boldogult az akkor még fajgyűlölő amerikai Délen. Négy fiú- és egy lánytestvére volt. 12 éves volt, amikor ellopták a biciklijét, és egy rendőr tanácsára, aki mutatott neki pár alapmozdulatot, hogy meg tudja védeni magát, a kis Cassius lement a bokszterembe, ahol rögtön beleszeretett az ökölvívásba, ami annyira magával ragadta, hogy tizenhat évesen otthagyta az iskolát. Tehetsége azonnal megnyilvánult, sorra nyerte az amatőr mérkőzéseket – 105 amatőr mérkőzéséből mindössze ötöt veszített el és hatszor nyerte el a Kentucky Aranykesztyűt. 1967. április 28-án katonai behívót kapott, a vietnámi háborúban kellett volna harcolnia. Ali azonban megtagadta a katonai szolgálatot vallási okokra hivatkozva, miszerint Isten tiltja a muszlimoknak a háborúskodást, amiért ötéves börtönbüntetésre és 10.000 dolláros pénzbüntetésre ítélték. Profi mérleg: 61 mérkőzés, 56 győzelem (ebből 37 K.O.) és 5 vereség. Évtizedeken át Parkinson-kórban szenvedett. 2016. június 2-án légzőszervi panaszokkal kórházba vitték, ahol június 3-án elhunyt.
7500 dollár a legolcsóbb jegy, ez forintban 2,4 millió. De van 30.000 dolcsis jegy is, ami forintban már 9,6 milla.
Bear Grylls ismét akcióban az amerikai Moab sivatagban Utah államban. Ismét megnézhetjük hogyan megy nála a túlélés. Akarom mondani miként csinál ordenáré marhaságokat teljesen összefüggéstelenül, miközben végig ugyan az a háttér az egész epizód folyamán.
Egy amerikai Walmart áruházban lopáson kaptak egy fiút és egy lányt. Bevitték őket egy hátsó irodába és kihívták a rendőrséget. Az addig nyugodtnak tűnő srác hirtelen előkapott egy töltött fegyvert. Szerencsére a határozott rendőri fellépésnek köszönhetően sikerült hamar lefegyverezni a srácot. Helyszín : Canton, Ohio állam


